Sétálok az utcán, nekem már eszembe se jut, hogy valami furcsa van rajtam, amíg nem nézek fel. Idegen tekintetek merednek rám mindenhonnan. Van, aki kikerül, van, aki még utánam is fordul. Az idegen tekintetek közt találok megvetőt, lenézőt, kinézőt, de megértőt nem nagyon.
Sokszor, ahogy haladunk az úton nem látjuk, hova vezet, ködbe veszik el a jövőnknek már az egész közeli szakasza is. Haladunk a göröngyös, meredek úton, de sokszor a következő lépésnyi táv se teljesen tiszta. Nem látjuk, mikor jön gödör, völgy vagy szakadék, ami leránt minket.
Ma 2 éve, hogy a mentő bevitt a kórházba, hogy beraktak egy szobába, amíg kiderülnek a vizsgálatok eredményei. Ma 2 éve, hogy bejött 2 orvos a szobába, és azt mondták: "Flóra! Nagy baj van! Leukémiás vagy! Nagyon rossz a helyzet, de nem reménytelen!"
Azt hittem ez velem nem történhet meg, de megtörtént. Sérthetetlennek éreztem magam, minden rossz...
az oldal versei, cikkei
