1000 nap

1000 nap, nem egy születésnap, nem egy kifejezetten fontosnak gondolt idő, pedig nekem az. Nekem ez a millenniumi napom. Az értelmező kéziszótárban ez azt jelenti, hogy valamely nevezetes eseménynek, vagy ember születésének/halálának ezredik évfordulója. Ezer éve ugyan nem élek, de eltelt 1000 nap attól a pillanattól, hogy új életet kaptam, és esélyt kaptam a haláltól való megmenekülésre. Tisztán emlékszem, hogy milyen izgatott voltam, mennyire el voltam már fáradva, és hogy mennyire szenvedtem. Emlékszem minden érzésre, minden gondolatra...Emlékszem a fájdalomra, aminek az elviselésével minden porcikám küzdött. Emlékszem, hogy mennyire elfáradtam az oda vezető úton. És emlékszem, hogy tudtam, hogy ez az út még hosszú lesz. Emlékszem a gondolatok kavalkádjára, a kérdésekre, amik bennem voltak, hogy vajon milyen érzés lesz? Lecsorog az élet az ereimen, és másnapra, mintha kicseréltek volna? Fogom egyáltalán érezni, hogy az infúzióból az élet csöpög, amit más ad nekem? Fogom érezni, hogy egy idegen ember részével eggyé válok? Más érzés lesz, hogy a testem egy biológiai kavalkád? Mennyire fog ez megváltoztatni?Ki az, aki ismeretlenül megment? Emlékszem a hálára, hogy valaki önzetlenül megmenti az életem, hogy van, akinek nem volt kérdés, hogy segítsen egy idegenen. Emlékszem az érzésre, a gondolatra, hogy nagypapám fentről vigyáz rám, hogy egy évvel ezelőtt ez a nap volt az ő utolsó napja. Máig úgy gondolom, hogy nem lehet véletlen, hogy ezen az éjjelen kaptam meg az új életem. Emlékszem, hogy jó kedvű voltam, hogy nem volt az a kín, ami letörjön. Emlékszem, hogy, amikor behozták az őssejtet, akkor csak néztem, fogtam a kezemben és tűnődtem, hogy ez a tasak ment meg. Ez egy varázs tasak. Majd felakasztották, és akkor az állványon néztem az új életemet adó tasakot. Egy tasak. Gondolná valaki, hogy ezt ilyen mély áhítattal lehet csodálni? Gondolná valaki, hogy egy tasakban ekkora szupererő van, hogy ezen a kis szatyron múlik minden? El voltam varázsolva. Teljes lázban égtem, és vártam...vártam, hogy rám csatolják, és elkezdjen csöpögni az élet a testembe, a testbe, ami megfáradt, megtört és sajog minden porcikájában. Ebbe testbe adott erőt, lendületet, motivációt ez a kis szatyornyi piros élet. Óráknak tűnt az a pár perc, amíg rám csatolták. Csepp....csepp...csepp....

Elkezdődött...már három csepp élet van bennem.

Csepp...csepp...csepp...

A szívem a torkomban, a szám a fülemig ér, már amennyire mozgott a fájdalomtól, de a lelkemben úgy éreztem, addig ér, a szemem tágra nyitva, pislogás nélkül bámultam a cseppeket, ahogy egymás után, egyesével válnak a részemmé. 
Éjjel volt, a világ nagy része aludt.
A világ nagy része nem tudta, hogy milyen csodák történnek abban a pillanatban. A világ nem tudta, hogy azon az éjjelen egy svéd idegen megmentett egy magyar lányt, akit sosem látott. 1000 napja....olyan mintha most történt volna. 1000 nap nem tűnik se kevésnek, se soknak, se fontosnak, mert másnak nem is az, de nekem valaki már 1000 nappal hosszabbította meg a földi életemet. 1000 nap, sok ezer emlék, sok nevetés, sírás és fájdalom, rengeteg vidám perc és milliónyi pillanat, amiért hálás vagyok.

Köszönöm, hogy élhetek, Svéd Idegen.

Remélem egyszer meghálálhatom!

#harcosszemmel