AZ A PILLANAT

A Nap, az Óra, amikor én újjászülettem. Este 10 óra van, most kapom az őssejteket, most hozzák...megjelenik egy nővér, megvizsgálnak. Az egész nap erről szólt.Egy felhajtás, egy lázas készülés, nyüzsgés, folyamatos jövés-menés. Ülök az ágyon, gondolatok tömkelege a fejemben, a világ összes érzése kavarog bennem, ès mintha megállna a világ. Számomra megáll, ez a nap valahogy máshogy telik. De mint a filmekben, amikor egy valami nem változik, egy helyben marad, és gyorsított videóban minden rohan körülötte. Ilyen időzavar van emlékeimben. Ülök az ágyon, és körülöttem minden nyüzsög. Bennem lelassult, megállt az idő, míg mindenki más készült. Készültek, tepertek, rengeteg szálat megmozgattak, összeszerveztek, összehangoltak, hogy minden a legmegfelelőbb pillanatban legyen kész. Mint egy szülinapi meglepetés buli. Mindenki szervez, mindenki rendezkedik, zsong, teper, rohan, összehangolnak mindent mindennel, hogy a megfelelő pillanatban, akkor, amikor az ünnepelté minden figyelem, megtörténjen úgy, ahogy nem is gondolná. Mindenki egyszerre ordít fel, hogy BOLDOG SZÜLINAPOT! Valahogy így érzem most ezt. Ülök az ágyon, az ápolók, orvosok jönnek-mennek, méregetnek, kérdezgetnek, puhatolóznak, vizsgálódnak, szervezkednek, hogy minden a legnagyobb rendben menjen addig a pontig...Annyira készülnek új életet adni, egy meglepetés élményt okozni, hogy még Svédországból is képesek voltak "buli kelléket" "rendelni", még az előállítást, szállítást is lemenedzselték. És ezt mind úgy, hogy minden egy adott pillanatra kész legyen. A meglepetés kellék időben érkezzen,amikor eljött a pillanat...A pillanat, amikor rám ordítanak: 
BOLDOG SZÜLETÉSNAPOT! 

Persze nem ordított senki a szó szoros értelemben..Három éve ezekben a percekben kinyílt a box ajtaja, behozták rajta a csodatasakot, azt a szatyrot piros löttyel, amiről senki sem gondolja, hogy mennyit ér...
A SZATYORNYI ÉLET! Ezekben a pillanatokban csepegett le, vált a részemmé az a szatyor tartalom, egy tasak őssejt. Ezekben a pillanatokban egy élet véget ért, és elkezdődött egy új, egy esély. Esély az életre, arra hogy éljek...!
Nekem az a nap a jelen volt három éve és jelen ma is, jelen lesz holnap is és jelen lesz mindig. A nap, aminek az összes érzése bennem marad, a nap ami emlékeztet, hogy élni születtem, hogy mindig lehet rosszabb, és a legrosszabban is van mindig jó, és mindig lesz ez majd jobb is.Ezekben a pillanatokban a cseppeket néztem, hogy egy idegen lány megmentett, és most a részemmé válik. Az élet ott csepeg egy szatyorból, és minden cseppje ajándék. A legnagyobb Szülinapi ajándék, amit valaha kaphattam. Mindenki szervezkedett, készült, hogy megajándékozzanak azzal, hogy élhetek! Erre nincsenek szavak. Nem tudom megfogalmazni az érzéseimet, hogy mit jelent mindaz, amit értem tettek, hogy megmentettek...hogy ma itt vagyok, azt annak a tasaknak és sok embernek köszönhetem, akik megszervezték a világ legcsodálatosabb Születésnapját.Próbálom leírni, hogy milyen érzés, milyen érzés tudni, hogy ma én nem lennék, milyen érzés tudni, hogy milyenek az utolsó pillanatok egy életben, és hogy milyen érzés, hogy a legeslegeslegutolsótól megmentenek, sok kézzel rántanak vissza. Nem tudom leírni, hogy milyen érzés esélyt kapni, milyen érzés, hogy a reményt, az életet várom a sejtektől, de félek is, mert foggalmam sincs, hogy hogy működik testközelből, hogy nem tudom hogy pontosan mi lesz. Nem tudom leírni, hogy mennyire fájt mindenem, és hogy mennyire boldog voltam és tehetetlen. Nem tudom leírni, hogy mit jelentett, hogy ebben a káoszban, amit a rák okoz, hogy volt, aki vezetett, aki fényt gyújtott, aki leszervezte, és aki önmagából életet adott nekemNem tudom megfogalmazni, kimondani, hogy mit jelent ez, ezt nem lehet, erre nincs szó, nincs fogalom. Ez az érzés eláraszt bennem mindent, jönnek a könnyek, a mosoly, az emlékek, a gondolatok és ez ural. ÉLEK! ÉLHETEK!ÉLNI FOGOK!És most azt mondhatom, hogy én tényleg élek. Ma az álmaim fele vezető lépcsők megtételével ünnepeltem. Ma éltem, repültem, lelkileg is és szószoros értelemben is. Vizsgáztam is, ami teljesen lefárasztott, jót ettem egy baráttal és este együtt beszélgettem a családommal. Most nosztalgikus mód fáj mindenem, ég a szemem a fáradtságtól, és csak fekszem, és hálás vagyok, ÉRZEM, HOGY ÉLEK!

#harcosszemmel