Szabadság madara kalitkában

Számomra a leukémia olyan, mintha a szabadság madarát, a Főnixet bezárták volna egy kalitkába. Kalitkából nézhetem a külvilágot, az életet, hogy más madarak hogyan szárnyalnak. Azonban, nincs kinyithatatlan lakat, feltörhetetlen zár, és örökké csukott kalitka. Türelemmel, kitartással és segítő kézzel ez a kalitka kinyílik, és újra kitárhatom a szárnyaimat, repülhetek a nagy világba, pont úgy, mint egy Főnix. 
Azonban addig a pillanatig sem vagyok sötétségben, hisz a kalitkám nincs lefedve, csak rácsos. Fürkészhetem a világot, mereszthetem a szemem, hogy merre is repülnék, mit csinálnék, gyönyörködhetek a kinti látványban, szőhetem a terveimet, hogy ha nyílik az ajtó, akkor rögtön tudjak is indulni az utamon. 
A szabadság madara nem ketrecbe való, így előfordul ingerültebb, robbanékonyabb pillanat is természetesen. Van, hogy a hektikus állapotban fel sem tűnik, hogy a szárnycsapkodás inkább árt, mint segít. A bezártság érzése néha felkavaró, de nem leküzdhetetlen. Csak egy nagy levegőt kell venni, elcsendesedni, és meglátni valami szépet, valami elérhetőt, meg kell tanulni észrevenni, hogy a kalitka biztonságot is nyújt egyben. Rá kell eszmélni, hogy a védelmet is jelenti ez a pár korlát, amíg nem elég erős a madár a repülésre. Tudomásul kell venni, hogy ez így szükséges, és hogy a tökéletes kezdethez, a már rügyező jövőhöz, mely kivirágzik, ez a kis elzártság kell. Kalitkából is ugyan olyan attraktív, magával ragadó a világ, az élet minden apró részlete. A vágy ezek után a legnagyobb húzóerő, ami előrébb viheti agyógyulást. A robosztus vágyódás energiája fogja eltekerni a zárban a kulcsot, mert az élniakarásnál nincs nagyobb erő, ami ezt megtehetné.