Csoda
Én hiszek a csodákban, és hiszem, hogy minden nap történnek kisebbek-nagyobbak a világban. Mindenki részesül ebben az ajándékban, de ezt is észre kell venni, mint oly sok mást az életben. Csak ki kell nyitnunk a szemünket, körbenézni, és már kismillió varázslatot szemlélhetünk, mely emberi ésszel fel sem fogható sokszor.
A saját esetemen szeretném megmutatni, hogy csodák, amik meghatároznak bennünket, igenis léteznek.
Az életbenmaradásomhoz szükségem volt őssejttranszplantációra. Idegen donortól kaptam az őssejteket május 15-én, éjjel. Ezen az éjjelen volt egy éve, hogy el kellett búcsúzni szerett nagypapámtól. A beültetés napját "Új szülinapnak" is szoktuk hívni. Tehát az én újjászületésem egy napra esett nagypapám búcsúzásának évfordulójával, ráadásul közel azonos órákban. Tudtam, hogy nem véletlen, tudtam, hogy az egész betegségemet végigkíséri odafentről, és vigyáz rám őrangyalként minden egyes nap. Amekkora fájdalmat okozott elveszteni őt, akkora örömöt okozott a tudat, hogy ő intézte el nekem azt a napot, amikor új életet kaphatok, amikor a végső célegyenesbe kerülhetek. A legnagyobb ajándékot adta nekem: az ÉLETET. Éreztem, hogy ott van velem, hogy fogja a kezem, vigyáz rám, hogy minden rendben legyen. Olyan nyugalom és boldogság áradt aznap éjjel szét bennem, hogy úgy érzetem, nincs amit ne bírhatnék ki, mert ő az őrangyalommá vált, és átsegít mindenen. Megmentett, életet adott, lehetőséget és egy csodát, egy új kezdetet.
A szeretteink mindig köztünk vannak, állandóan gondoskodnak rólunk, és angyalként tevékenykednek a mindennapjainkban.
Nem mindig látjuk őket, sőt a jelenlétük fel sem tűnik sokszor, mégis ott vannak, és megmutatják magukat azokban a pillanatokban, amikor igazán nagy szükség van rájuk.
Nagypapám egy percre sem vette le oltalmazó tekintetét rólam, nem hagyott magamra a nehéz percekben, minden pillanatban erőt adott, küzdött velem, és nem adta fel a harcot az unokájáért. Azokért, akiket szeretünk, mindent megteszünk, és azt hiszem annál nagyobb csodát, hogy megmentette angyalként az életemet, nem tapasztalhattam volna soha.
Léteznek véletlenek, egybeesések, de léteznek varázslatok is, amik beragyogják az egész mindenséget. Részese lehettem ennek a varázsnak, ami megmentette az életemet. Az Úr vette el őt tőlünk, és az Úr döntött úgy is, hogy ezen a napon általa ad egy új életet. Mellém rendelte, hogy találkozhassak vele, és örökké a szívembe zárhassam a napot, amikor megmentett.

