Halállal a halál ellen

Az tény, hogy a rák nem játék, hogy halálos kimenetelű is lehet, sok-sok időn át húzódó vívódás után.
Az ember azért megérzi, hogy valami komolyabb folyamat zajlódik le a szervezetében, mint egy szimpla vírus, de a bebizonyosodni látszó hír mindenkit kisebb-nagyobb sokként érhet kezdetben. Sokakat elönt a félelem, hogy most mi lesz? Nem akarok meghalni! Félek a haláltól! Teljesen elhomályosíthatja a józan gondolkodást ez a hír. Az az érzés támad az emberben, hogy minden elveszett, nincs tovább, fel kell adjam? Kismillió kérdés cikázik a fejben, az agy elkezd kombinálni, és önmagában gerjeszti a pánikot. Mindenféle elmélet lejátszódik az emberben a nagy tanácstalanság következtében, de ezek az elképzelések csak összezavarnak, rémületet, paranoiát generálnak. Lepereg az addigi élete pár pillanat alatt az ember előtt, átfut a gondolat, hogy mi mindent szalasztott el, mi minden maradt lezáratlanul, kimondatlanul, ráeszmél a sok hiányra, és így mégjobban megilyed az elmúlás gondolatától. Görcsösen kezd kapaszkodni az életbe, mert fél a másik eshetőségtől, nem bír vele szembenézni.
A legjobb szó, amit mondani lehet az az elfogadás. Nem lehet árral szemben kiúszni a partra, hagyni kell, hogy az sodorjon ki. El kell fogadni a halál gondolatát, de azonosulni nem kell vele. Le kell győzni a belső pánikot, hisz ezen a szinten nem feltétlenül mi döntünk, de van beleszólásunk. Választási lehetőség mindig van, csak észre kell venni, a küzdés csak rajtunk áll. 
Nem lehet görcsösen kapaszkodni az életbe, és rettegni a múlástól, mert azzal előrébb nem jutunk. El kell fogadni, hogy igenis van olyan opció is, hogy vége lesz a dalnak, de nem kell hozzájárulni. Leghatékonyabban úgy lehet legyőzni, ha elfogadjuk, de nem törődünk bele. Át kell adnunk magunkat az Úr irgalmának, aki mindig a számunkra legjobb utat jelöli ki. Bízni kell benne, a segítségét kell kérni, meg kell beszélni vele a haláltól való szorongást, és majd ő támogat ennek leküzdésében. 
Tisztában kell lennünk félelmeinkkel, és meg kell tanulnunk kezelni őket ezekben a helyzetekben. Meg kell mutatni a halálnak, hogy nem ő fog dönteni a sorsunkról, hanem mi és az Úr. Szembe kell szállni a félelmeinkkel ahhoz, hogy tiszta fejjel küzdhessünk a jövőért, ami nincs elveszve. Kap az ember egy keresztet egy kitérő, meredek útra, de ez a tövises ösvény vissza is vezet majd a könnyen járható, buckamentes járásba. Ezen az ösvényen elmúlnak a félelmek, a kitartás veszi át a szerepet, és olyan erőssé tesz, hogy nem lesz már legyőzhetetlen akadály. A haláltól való félelem leküzdése a legnagyobb lépés a gyógyulás, felépülés felé. 
Nem szabad hagyni, hogy belülről megemésszenek a negatív gondolatok, mindig arra kell koncentrálni, hogy most élünk, kaptunk időt a harchoz, és még fogunk is kapni. Minden nap azokra a momentumokra kell gondolni, amik az életben vannak, amik egyértelműen itt tartanak minket. Ki kell szúrni a sok kicsi jót, az élet jeleit a napban, észre kell venni, hogy a halál egy árnyék, és azt a nap, a fény befolyásolja. Az óriási fényáradat eltűnteti az árnyékot, ezt a világosságot kell táplálni, hogy amikor körülnézünk, hült helye se legyen az ilyesztő rémképeknek. 
Azonosulunk a fénnyel, a lelki nyugalommal, és így nincs az a sötétség, ami át bírná verekedni magát ezen az oltalmon.