Haldoklástól az egészségig

Mostanában sokak mondják, hogy mennyire örülnek, hogy már jól vagyok, dicsérik, hogy mennyire jól nézek ki. Az arcukon a megkönnyebbülés és az őszinte öröm látszik ilyenkor. Rengeteg embertől hallom, hogy mennyire aggódtak értem, és hogy szurkoltak, mert nem tudták elképzelni, mi lesz velem, felépülök-e. Sokan láttak a legnehezebb időszakomban, amikor 36 kg-osan tolószékkel közlekedtem, és a végelgyengülés ellen küzdöttem. A sok szteroid és kezelés úgy felemésztett, hogy attól tartottam, nem is a rák fog elvinni. Rengeteget harcoltam a sok komplikáció ellen, azért, hogy ma azt hallhassam: "Váo...!! Nagyon jól nézel ki!" Mi lett volna, ha feladom? Ha a könnyebb utat választom? Most nem láthatnám az emberek szemében azt az önfeledt boldogságot, amit a látványom, a jól létem okoz nekik. Nem élhetném meg azt a sok szeretetet, amit a barátok, rokonok, ismerősök és ismeretlenek adni tudnak. Nem lehettem volna tanúja annak az összefogásnak, amire az emberek képesek, ha nagy a baj. Mindenki, aki hallott rólam, segíteni akart, akár csak egy házi koszttal a kórházi ebéd mellé. Ha a könnyebb és rövidebb utat választom, és feladom a küzdelmet, akkor ma a túlvilágról a sok szomorú szerettemet látnám, akik a "miért"-re keresik a választ. Nem adtam fel, mert ölelni akartam őket, meg akartam puszilni azokat, akik fogták a kezem. Bármennyire reménytelen volt a helyzet, megérte küzdeni ezért a napért, hogy a szerelmem mellett alhassak, és ölelhessem a sok embert, akik mellettem voltak. Ma már a nyaralásomat tervezem, a jól megérdemelt kikapcsolódást, és nem azon aggódom, hogy megélem-e a holnapot. 
Nagyon hosszú harc volt, de megérte. Grandiózus fájdalmakat kellett kibírni, szűnni nem akaró rosszulléteket, de a kitartásnak köszönhetően, ma mindenki tátott szájjal néz rám, és hősnek tart. Én pedig büszkén kihúzhatom magam, mert amit lehetett, azt megtettem azért, hogy ma jól legyek. Vannak még gondok, de mi ez ahhoz képest, amin már túl vagyok?! Örülök, hogy átlagos problémáim vannak már, és hogy most már én foghatom a kezét másnak. 
Nem érdemes feladni, mert akkor sosem tudjuk meg, hogy a jövő milyen boldogságot rejtett volna számunkra!