JÚLIUS 1-EMBEREK MEGMENTŐI
Ismét egy nap, ami emlékeztet minket valamire, valakikre, akiket az év minden napján ünnepelni kellene. A koronavírus elején mindenki ünnepelte, dicsőítette az orvosokat, ápolókat egy rövid ideig, aztán szép lassan ez apadt...Az igazság az, hogy ők ez előtt is és ez után is életet mentenek, amit természetesnek vesz mindenki, és egy árva jó szóval se illetünk.Talán itt kell hálát adnom minden egészségügyisért, mert nekik köszönhetem, hogy ma itt vagyok sok sorstársammal együtt!Rengeteg élmény fűz az ápolóimhoz, orvosaimhoz, amik nem csak visit "általános" beszámolóihoz köthetőek. Emlékszem, hogy törődtek a lelkiállapotommal, hogy fogták a kezem a lumbálásnál, biopsziánál, hogy vizes borogatást hoztak, megsimogattak kedvesen, amikor a rosszulléttől megmozdulni se tudtam hosszú napokig. Emlékszem, hogy a karácsonyt és a szilvesztert milyen hangulatossá tették, hogy kidíszítették a folyosót, és hogy gondoskodtak arról, hogy a Mikulás felénk is jàrjon. Emlékszem, hogy ők mutattak be egy nagyon kedves sorstársbarátnőmmel egymásnak, akit talán sose ismernék, ha nem teszik. Emlékszem, hogy a nagy rohanásban úgy repült be az ápoló a szobámba az ebéddel, hogy a leves az ölemben landolt, és ezzel már felvirágozta a napom, akkorát nevettem. Emlékszem, hogy a saját hűtőjükből adtak nekem enni, amikor nekem nem volt, hogy a 20. szülinapomra kidíszítették nekem a kemot, és hogy az orvosomnak is mindig volt pár kedves szava, mindig bíztatott.Emlékszem, hogy a műtéteknél mennyire szívükön viselték, hogy minél kevesebb fájdalmat okozzanak, és hogy még túlórában is bent maradtak. Emlékszem, hogy a transzplantációra kaptam egy képet Jucitól: "Boldog Szülinapot!" felirattal, és minden nap, amikor dolgozott, szórakoztatott. Emlékszem, hogy amikor hullott a hajam, az ápolóm ragasztószalaggal tapasztotta be a borostás kobakom, és szedte le a hajszálkezdeményeket, hogy ne szúrja a nyakam, amikor kihullik. Amikor látták a fájdalmam, intézkedtek, amikor fáztam, adtak meleg ruhát, amikor melegem volt, hoztak jégakkut. Minden panaszomat igyekeztek enyhíteni. Emlékszem, hogy volt nővér, aki ott is talált vénát, ahol nem is volt! Emlékszem, hogy az orvosok filmeket ajánlanak, hogy kimerülten leülnek 2 percre, amíg elmondom, amit kell, hogy bár fáradtak, MINDIG kedvesek voltak. Emlékszem, mikor másfél hónap után ehettem főttkrumplit, és a nővér olyan boldogan hozta nekem minden nap, én pedig olyan boldogan vártam, mintha a világ legjobb steake lenne. Mindig azt mondtam: "te főzöd a világ legfinomabb krumpliját, erre várok egész nap!" És emlékszem a tekintetekre, amikor romlott az állapotom, és a tekintetekre, amikor javult. Leírhatatlan. Emlékszem sírásra, nevetésre, kedvességre, törődésre és önzetlenségre, de negatívumra nemNem emlékszem, hogy abban a 3 napban, amikor kómás állapotban voltam, amikor a halállal viaskodtam, hányan próbáltak segíteni, mert nem tudom megszámolni, annyian voltak. Soha nem hagytak magamra, soha nem hagytak segítség nélkül. És most látom a vidám tekinteteket, amikor javul a vérképem, látom, hogy mennyire örülnek annak, hogy régóta nem kellett bentfekvőként látniuk. Ez az a nap, amikor hálát adok értük, mert nélkülük ma nem lennék itt! Megszámlálhatatlan életet mentettek, mentenek meg, de megszámlálható a hála, amit a legtöbb ember tanúsít. Én a végtelenségig tudnám sorolni az apró gesztusaikat, amik a lelkemet gyógyítótták, és amik erősebbek voltak az összes "méregnél"! TELJES SZÍVEMBŐL KÖSZÖNÖK MINDENT!(A kanültől a kezeléseken és a főtt krumplin át a filmajánlóig és az első megengedett alkoholmentes sörig)
