Megérte

Május 15-én volt egy éve, hogy megkaptam az őssejtet. Nagyon kemény, nehéz egy év volt, az előtte levő időszakról nem is beszélve. Tömény rosszullétek, akkora fájdalmak, hogy a maximum morfium adag se segített, Gvhd (sejtveszekedés) több változata is előjött. Nem is lehet mindent leírni, amit el kellett viselni ebben az időszakban. A testi kínok mellett ott volt a lelki nehézség is, hogy amíg én az életemért küzdök, addig mindenki jól érzi magát, szórakozik, és én mindig mindenből kimaradok. Nem is tudom melyik része volt nehezebb. Kimaradni minden jó dologból, vagy elviselni a sok szenvedést... Ma azonban túl vagyok a fájdalmakon, rosszulléteken, és lassan a sok jóból sem maradok ki. Már egyszer-egyszer részt vehetek programokon, és tölthetek időt a barátaimmal is. 
Volt, hogy kilátástalan volt a jövő, nem tudtam elképzelni, hogy eljön az az időszak, amikor már nem kell küzdenem. Minden nap ez a kilátástalan jövőkép motivált, de nem tudtam, hogy el is érem-e. Elértem, és azt kell, hogy mondjam, megérte küzdeni. Sőt a betegségemnek köszönhetően a hétvégén még egy álmom is valóra válhatott. Egy, a leukémiásoknak szervezett rendezvényen egy oldtimer ford mustang cabrioval utazhattam végig a Duna parton. Ilyen nagy élményben nagyon rég nem volt részem. Ezért az érzésért megérte kibírni a kórházi napokat. És ez még csak a kezdet. Megszámlálhatatlan hasonlóan nagy élményben lehet még részem. 
Tehát bármilyen nehéz, kilátástalan helyzetben vagyunk sok kínlódással, nem érdemes feladni. Ne a könnyebb utat válasszuk, hanem a hosszabb, de jobb megoldást, a harcot. Küzdjünk azért, hogy elérhessük az álmainkat! Ne adjuk fel csak azért, mert valami rossz történik!