Mélypont

Mindenkinek az életében vannak napok, amikor összecsapnak a feje felett a hullámok, nem lesz kedve semmihez és senkihez, nem akar beszélgetni, vigyorogni, csak egy kis magányra vágyik. Ez ugyanúgy megeshet egészséges emberek mindennapjaiban és beteg, rákos emberek életében, akik ki tudja milyen hosszú időre el vannak szeparálva a külvilágtól.
Lehet bárki pozitív, vidám, és mosolyoghatja végig a megpróbáltatásokat, akkor is becsúszik 1-1 nap a tortúrába, amikor hírtelen elege lesz mindenből. Egy ilyen hosszantartó sínylődés során, amikor a halállal kell farkasszemet nézni, és tűrni kell a csapásait, az emberre rátör a felismerés, hogy az eddigi élete, amivel nem volt megelégedve, valójában egy rendes élet volt, csak elfelejtette kiélvezni, amikor lett volna rá lehtősége. 
 Az ágyban fekve tanul meg az ember élni, tanulja meg, hogy mik is az igazi értékek, majd rátör a vágy, hogy élvezhesse is végre, azt amire ráeszmélt. Valamint vannak pillanatok, amikor hírtelen elég volt a vívódásból, fájdalomból, végeláthatatlan rosszúllétből, bezártságból, és bármit megérne, hogy akár csak egy pillanatra is lehessen élvezni a szabadságot, a friss levegőt odakint, mint azelőtt, szabályok nélkül. A gondolatkavalkádoknak, felismeréseknek, vágyódásoknak köszönhetően nem egyszer esik az ember gödörbe, szakadékba, ahonnan ki is kell mászni, és nem hagyhatjuk, hogy a szurdok magába rántson, elnyeljen, mert annál nehezebb lesz a kivezető út belőle. 
Ilyenkor megéri kikapcsolni, elzárni az elménket a külső hatások elől, és magunkra, a belső békénkre kell szánni egy kis időt. Meg kell találni azt a módszert, ami a lelket újra harmóniába, nyugalomba hozza, és azzal már el is indultunk felfele a hasadékból. Lehet az háttérzene, dallam, ami elvonja a figyelmet a külső hatásokról, vagy esetleg
érdemes egy szép emlékre gondolni, egy idilli jövőképre, ami újra visszahozza a motivációt a küzdelembe. Ha van egy határozott koncepció, akkor már semmi sem szabhat gátat a cél megvalósításában. Lebegjen ez az idilli elképzelés mindig szem előtt, és adjon energiát a harc többi szakaszaira.
 Ne tartsa senki magában, azt ami nyomja a szívét. Nap végén megéri pár percre akár csak elgondolkodni, az Úrral beszélgetni, elmondani, hogy mi sanyargat, és majd ő segít, hogy egy nyugodt este után, másnap újjult erővel tudja venni az ember a megpróbáltatásokat, valamint megtanít lehetetlen helyzetben is meglátni az apró csodákat, értékeket, amiktől egyre kevesebb mélypont jöhet el a küzdelem során.
Egészségesként lehet keresni egy meghitt helyet, ahol teljesen egymagában lehet az ember, és végiggondolhatja életének nagy kérdéseit. Az élet alapvetően káprázatos, és talán ezek az elmélkedések rádöbbentenek, hogy ki kell élvezni minden egyes percét. Tehát, aki teheti az szeressen, öleljen, figyeljen másokra is, tegyen jót, ahol tud, élvezzen ki minden pillanatot a szeretteivel, mert így van értelme az egésznek, így lesz egyre kevesebb mély gödör az életben. Valamint soha nem lehet tudni, mikor üt be valami, amikor ráeszmél az ember, hogy mi mindent mulasztott el, és hogy valójában csak a másokkal megosztott élmények a fontosak. Gondolja át az ember naponta egyszer az értékeket, és rájöhet, hogy az elszúrtnak tűnt nap nem is olyan borzalmas, és helyrehozhatatlan, tehát van kivezető ösvény a mély szakadékból, mert a jó történései erősebben rántanak fel, mint a rosszaké le, csak észlelni kell ezeket a kapaszkodókat a meredek, sziklás falon.
Mindenki életében vannak viharos idők, de ne felejtsük el, hogy a háborgó tengeren is mindig ki lehet kötni egy kis pihenőre, a vihar sem tart örökké, lecsillapodik, és lehet folytatni az utat a végcélig.