MINDEN VIDÁM

Virágok százai,
Fáknak az ágai,
Szélnek a szavai,
Ma mind máshogy szólnak.
Fújják az éneket.
Amit én éneklek,
Mert ők megértenek,
Miért ébredezek.
Vidám akarok lenni,
Táncra is perdülni,
Persze csak a szívben,
Hiszen nekem nincsen,
Csak remegő ingem,
Mert remeg benne test,
Ami kicsit rest.
Hosszú, nehéz hónapok,
Ami most ráhatott,
Nincs is erő benne,
Bárcsak kicsi lenne,
Ropná a tamtamot,
Felvenné az iramot,
Pörögne-forogna,
Hajnalig táncolna.
Így viszont a lélek
Belülről is éget,
Mert forrong a vére,
Hogy hátha elérte
A lélek értéke,
Hisz már csak az maradt,
A belső akarat,
Hogy majd egy szép napon,
Megállok a lábamon,
Lesznek majd erősek,
Stabilak, nem remegősek.
Akkor majd táncolok,
Az égbe kiáltok,
Hadd hallja mindenki,
Hogy a rák nekem semmi!
Zengem majd a dallamot,
Ami most mardosott,
Hogy az élet mindig szép,
Csak sokaknak ez kevés.
Nem látják az életet,
Elfelejtik a lényeget,
Hogy a lét élvezet,
Fenti kéz majd vezet.
Én bezzeg feléledek,
S az életért nyerek!
/Schumicky Flóra/