MÚLÓ PILLANATOK

A természet romantikusabb annál, hogy csak egy múló pillanat legyen. A múló pillanatot mi magunk generáljuk. Mi hagyjuk elveszni az emlékeket, félbeszakítani a tökéletes pillanatot, és mi nem vesszük észre őket. A természet sokszor ismétli önmagát, már-már időhurok szerűen, és sokszor ad lehetőséget, hogy hatása alá kerüljünk, csak nem élünk vele. Rengeteg a pillanat, ami nem egyszeri, aminek nem kell elmúlnia. A kórházban mindig egy hétköznapi, átlagos napra vágytam, amikor kiélvezhetek minden pillanatot, amikor a természet hatása alá kerülhetek, amikor elfeledkezhetek a kórházi "csendéletről", és helyette átélhetem ezt. A legtöbb embernek ez csak egy naplemente, semmi extra, minden nap lemegy... Pedig pont ez az a pillanat, ami csodálatos, és ami sose múlik el, csak mivel mindennapi, sose élvezzük ki, sose figyeljük meg. Emlékeimben is mindig szép volt, mert egy naplemente szép, de sose maradt meg ennyire élesen, mert eddig hétköznapinak számított. Egy kórházi ágy kellett ahhoz, hogy rájöjjek: nem feltétlenül evidens, hogy lesz idő kiélvezni a naplementét, hisz úgyis minden nap lemegy, és lesz idő maradandóvá tenni az emlékét...Az életünk tele van múló pillanatokkal, de csak mert mi múlóvá tesszük.