Otthonlét

Sokan úgy gondolják, hogy ha az embert hazaengedik a kórházból, akkor már semmi baja, teljesen egészséges, mintha mi sem történt volna. Hajlamosak úgy kezelni az illetőt, mintha egy perc gondja se lenne, de ez nem így van. Attól, hogy a kórházi környezetből van alkalom kiszakadni pár napra, esetleg pár hétre, nem lesz egészséges az ember egy csettintésre, nem tűnnek el a rosszullétek, nem szűnik meg a betegség, csak a helyszín más. Ugyanúgy gyenge, kiszolgáltatott a szervezet, csak épp az értékek megengedték, hogy kimozduljon, de nem vált egészségessé. 
A tortúráknak nem lesz vége egy kis szabadlábon levéssel, az otthon helyszíne nem szűnteti meg a küzdelmet, csak más csomagolásba rakja. Kap egy kis lelki feltöltődést az ember a saját környezetében, hogy a következő megpróbáltatásokat könnyebben viselje. Azonban a külső szemlélőknek, ismerősöknek nem arra kell ilyenkor gondolni: " Ez az ember meggyógyult, hisz otthon lehet, már semmi nyűgje nincs, kezelhetem úgy mintha mi sem történt volna. " Minden nap egy küzdelem addig, amíg az orvos azt nem mondja, hogy egészséges. 
Nem a helyszíntől válik gyógyultá az ember, és ezt nem szabad elfelejteni. 
Attólmég, hogy külső figyelőként nem látja az ember a belső harcot, a nehéz pillanatokat, a komoly kockázatokat, veszélyeket, attól még azok ott vannak. 
Nem szabad félvállról venni az eseményeket, nem szabad elkomolytalankodni, mert pont ebből lehet a slamasztika. A kinti nagy világban az összes inger éri a gyenge, felkészületlen és tomboló szervezetet, amikre a beteg figyel, és próbálja kerülni azt, amiről tudja, hogy számára ártalmas. Hétköznapi embereknek fel sem tűnő rizikó a harmatgyenge szervezetnek kritikus lehet. 
A gyógyulás egy rendkívül hosszú folyamat, mely összetett, nagy felelősséggel jár. 
A betegség egyébként sem fog soha meg nem történtté válni, ez egy egész életet megváltoztató esemény, ami feledésbe soha sem merül. Megváltoztat lelkileg, gondolkodásilag, hozzáállásban, életfelfogásban, kitartásban. 
Sokan lazán kezelik az otthon levő harcos állapotát, pedig abban a személyben rengeteg minden tombol. Küzd a szervezet, örjöngenek a gondolatok, és még idő kell a lenyugváshoz. Amit átél ilyenkor az ember, az megmagyarázhatatlan. Fontos, hogy aki társ volt a kórházi napokon, az ne felejtse el, hogy az otthonléttel sem szűnt meg minden.