Rákkal harcoló lelkek

2019.11.22

Minden ember életében vannak hullámvölgyek. Egy beteg ember életében gyakrabban lehetnek mélyebb völgyek. Rögtön a keresztút elején már van egy nagy lejtő, amikor az orvos odajön, megáll, vesz egy nagy levegőt, tördeli a kezét, talán meg a szemével is inkább valami távolabbi pontot néz, csak ne kelljen a beteg tekintetét látni, majd közli a diagnózist. Mint egy horror filmben, amikor a zene, a fények, a szereplők viselkedése előre vetíti, hogy valami ijesztő fog történni, de még pattanásig feszítik az idegeket, majd megtörténik. A filmekben kiugrik egy szörny, rátámad valakire, a démon bele költözik a színészbe, és utána retteg a haláltól, retteg, hogy mit tesz vele a démon, mikor fogja megölni. Rengetegen szeretik azt a fajta izgalmat, amit ez a fajta film okoz, kedvelik a borzalmakat, a vért, a halál félelmet, a fájdalmat nézni. De arra nem gondolnak, hogy ez nem csak egy filmben létezik, ez egy rákos ember számára a valóság. Démonként költözik belénk a rák, és kezdetben még csak észre sem vesszük. Majd a szervezetünk furcsa dolgokat művel, érezzük, hogy valami nincs rendben, majd a pattanásig feszült helyzetben egy orvos elmondja, hogy "Maga rákos!" Ezzel a mondattal fejbe ver a halál gondolata,  hogy ijesztően közel lehet, és nem tudunk tenni ellene, nem rajtunk múlik, hogy a démon belülről felemészt, vagy majd hosszú szenvedés után békét hagy nekünk. Ettől a gonosztól mindenki másképp fél. Van, aki tudatosan legyőzi a halál félelmet, van, aki fel sem tudja még fogni, hogy meghalhat, és van, aki pánikba esik. És ebben, hasonlít a horror film a horror valósághoz, hogy aki pánikba esik, retteg, és nem tud szabadulni a gondolattól, az nagyobb bajban van annál, akinek erős a lélekjelenléte. Egy beteg embernek nem csak a diagnózist, nem csak a tehetetlenséget, nem csak a halál gondolatát, a kiszolgáltatottságot kell megemésztenie, hanem azt is, hogy egy kórházi szobában fogja elviselni a következő meghatározhatatlanul hosszú időszakot. Míg egy filmnek vége lesz 2 órán belül, ez évekig eltarthat. És, amikor a beteg megkapja az első "negatív" szóval felcímkézett leletét, még mindig nincs vége a lelki tortúrának. A megkönnyebbüléssel, hogy túléltem, tudatosodik, hogy mit is kellett túlélni. Azt hisszük, hogy a rákkal küzdeni lesz az egyetlen nehézség, de valójában a leküzdése után a megemésztése is nehéz. Akkor jövünk rá igazán, hogy min mentünk keresztül, milyen fájdalmakat bírtunk ki, és hogy nem haltunk bele. Míg a filmek végén a túlélők boldogan egymás nyakába ugranak, és soha többé nem gondolnak a történtekre, addig a valóságban ez mindig az életünk része marad, mindig hihetetlennek fog tűnni, és nem 2 nap lesz megemészteni. A boldogság, az életöröm, a megkönnyebbülés, a felszabadultság leírhatatlan érzés, amikor a rák démona elhagyja a testet, és nem emészti tovább, de ezért sokkal jobban meg kell küzdeni, mint egy filmben. Míg van, aki élvezi a horror okozta izgalmakat a képernyőn, addig van, aki ezt élőben éli át. És a valóságban a lelkünk sokkal nagyobb harcot vív. El kell fogadnia, hogy a test most nagyon beteg, hogy be lesz zárva, hogy rosszul lesz, fájdalmai lesznek. A valóságban a diagnózis után előre tudunk sok kellemetlenséget, és ez is ráerősít a félelemre. A való világban nem adhatjuk át magunkat a rettegésnek, így vagy úgy, de le kell küzdenünk a negatív gondolatokat a fejünkben, ki kell zárni, másra kell koncentrálni. Nem szabad beleőrülni a félelembe. Mindenkinek erősnek kell maradnia, mert úgy lehet eredményesebben leküzdeni a démont, ha nem adjuk át magunkat a rettegésnek. 
És még egy különbség a film és a valóság között, hogy sokkal édesebb a jutalom, az élet, a negatív vérkép, a tudat, hogy a világ egyik legnagyobb csatáját vívtuk meg. 

Ebben az életszakaszban lévő emberek! Ne rettegjetek a démonotoktól annyira, hogy ő uralkodjon felettetek! Irányítsátok ti a gondolataitokat, találjátok meg a lelki nyugalom gyógymódját, és amíg küzdötök, soha ne hagyjon el a remény! Bármilyen kicsi is az a fénycsóva a sötétben, kapaszkodjatok bele! Rengetegen megmutatták már, hogy a lehetetlen is végbe vihető, ne mondjon le erről senki! 

És, aki eddig a filmeken keresztül nézte csak a borzalmakat, az nyissa ki a szemét a valóságban, és tegyen azért, hogy tényleg csak a filmekben létezzen ilyen! 

Készítsd el weboldaladat ingyen! Ez a weboldal a Webnode segítségével készült. Készítsd el a sajátodat ingyenesen még ma! Kezdd el