TÖBBET ÉRNI

A médiában mindenhol fő helyen szerepelnek a sztárok hatalmas problémái, hogy ki milyen plasztikai műtéttet végzet, ki kit csalt meg, és hogy változott meg az élete a ráncfelvarrástól. Aztán vannak a hétköznapi emberek, persze több társadalmi osztály, hisz van aki mezítláb futkos az utcán. Itt látszik már a kontraszt az emberi gondok között, és hogy van, aki még pénzt is kap az életbevágó bajáért, van aki meg hiába okosabb, nem tud kitörni a nyomorból. Azonban fogadni mernék, hogy a mezítlábas futkosó boldogabb, mint a ráncfelvarrott, aki luxus életet él. Bizonyos szempontból viszont nincs köztük különbség, hisz egészséges emberek. Már most látjuk az élet torzítását, és akkor megemlíteném új kategóriába a betegeket. Milyen feltűnő helyen szólnak róluk? Mi csak betegek vagyuk, említésre "csillagaink" gondjai méltóak a főcímlapon és a képernyőkön. Más nem számít. Persze mi a kórházi szobában Tv-t sem nézünk, így nem értesülünk a fontos hírekről. A hétköznapi életre már nem is emlékezve töltjük napjainkat egy szobában betegen, rákosan, az életünkért küzdve. Azt hiszem érződik, hogy mennyire eltorzultak az értékek. Az emberek orra alá van dörgölve a nagy valkik ominózus problémája, amiből még meg is él, de arra nem gondolnak, hogy van akinek esetleg tényleg van gondja is. Viszont mi vagyunk azok, akik megtanulják élvezni az élet apró szépségeit. Már az feldobja a napot, ha ki lehet menni a kórház parkjába 10 percet sétálni, ha egy nap nem rosszulléttel, mellékhatásokkal ébredünk, ha egy cinke ugrik reggel az ablakba, látjuk a napot, érezzük a szellőt a bőrünkön, és az esti testápolóról nem is beszélve. Felvillanyozza a hangulatot, ha van erőnk felülni, körbenézni, társasoszni a látogatókkal. Motivál és örömmel tölt el a jövőről való fantáziálás, tervezgetés. Szeretnék hétköznapi, gondokkal teli napot megélni, a családallal, párommal és barátokkal lenni, minden pillanatot nekik szánni. Szeretnék dolgozni, eltartani magam, olyan erősnek lenni, hogy ne dőljek el, ne remegjek a gyógyszerektől. Egy jót enni diéta nélkül, olyan lenne, mint fellegekben repkedni. Ki is ér tehát többet? Mi megtanulunk küzdeni, harcolni, nem feladni. Mi tudjuk, hogy a kinézet mennyire nem számít, hisz nem leszünk olyanok, mint azelőtt, és kopaszon sem kevesebb az ember. Mi elsajátítjuk a lét valódi értékeit, és más szemmel nézzük a világot. Nem azok lesznek a mindent megváltoztató "gondok", mint másoknál. Nekünk már minden csak élvezet, hisz egy hétköznapi pillanat már többet jelent. Nekünk ez érezhető bizonyítéka annak, hogy győztesek vagyunk, túlléptünk egy nehéz időszakon, amit egyedül küzdöttünk át. Elmondhatjuk, hogy olyan időszakon vagyunk túl, amit más nem is lát,és fel nem tud fogni. A betegek a láthatatlan harcosok, akik lelkileg sokkal többet érnek, mint az, akinek a ráncok kötik le a figyelmét. El is lehet töprengeni, hogy az élet milyen furfangos. Feje tetejére állt a világ. Senki nem figyel azokra, akikre kéne, a lelki és fizikai szegényekre, a küzdőkre, akik tényleg harcolnak valamiért. Valamint az se kap figyelmet, hogy mik az értékek. Körbe kell csak nézni, és mérlegelni, hogy azok élvezik legjobban az életet, akik tényleg megtapasztalták, milyen bajban lenni. Boldog az az ember, akinek van egy keresztje az életében, mert megtanulnak vele élni, és minden sokkal könnyebbnek tűnik tőle. Minden felvirítja azokat, akik hordtak már nagy terhet. Akik nem tudnak örülni az egzisztenciának, nem látják a napot, nem veszik észre a körülöttük rejlő szépséget, azok hordják valójában a terhet. Mi most horjuk, de ha letesszük, többet fel nem vesszük. Aki csukott szemmel él, az viszont cipelheti egész végig, mert majd az utolsó pillanatban jön rá, hogy lett volna jobb út, de az értéktelenebbet választotta. Felfordult a világ értékrendje, nem arra figyel az ember, amire kell, de ettől az erények nem változtak. Többet nem az fog érni, amit fényben tűntetnek fel, hanem az, ami valójában is ragyog. A valódi csillagok azokból lesznek majd.